A Miafene blog — ha úgy tetszik, hírblog —, amelyben az internet napi termésének legérdekesebbjét igyekszünk leszüretelni mindenféle témában, legyen az közélet, kultúra, számítástechnika vagy más. Ez azt jelenti, hogy szeretnénk itt mindent megjelentetni, ami fontos, érdekes, nem érdemes lemaradni róla, és főleg: “látszik” az internetről nézve. A Miafene civil média, az hogy civilben több szerkesztőnk újságíró ne zavarjon meg senkit.

Ha pedig olyasvalamiről szeretnénk beszámolni, ami nem felel meg ez utóbbi követelménynek, akkor igyekszünk mi magunk odamenni, és linkelhetővé tenni úgy, hogy saját kezűleg írunk róla egy bejegyzést.

Impresszum

Alapító szerkesztő:
Vámosi Gergő (geri)

Szerkesztők:
Berényi Konrád (Konrad)
Drescher Szilvia (Via)
Hargita Nándor (darthwalk)
Iczkovits Gábor (Hans)
Körtesi Gáspár (Gazs)
Nyári Fruzsina (Fruzs)
Straub Ádám (Renton)
Szedlák Ádám Zoltán (Kelt)
Tóth Benedek (Benedek)

Kapcsolat

A szerkesztőség neonomád módon működik, vagyis kávézóasztalnál, lakáson, egyéb helyen hotspot/ADSL közelében. Postacím ebből kifolyólag nincs, levelet írni a miafene.szerk kukac gmail.com címre lehet.

Jogi és más tudnivalók

A miafene lapcsoport nem kötődik bármely szerkesztő vagy szerző bármely múltbeli, jelenlegi vagy jövőbeli munkáltatójához, ügyfeléhez, érdekeltségéhez, családtagjához vagy kisállatához.

Az oldal tartalma Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 2.5 Magyarország licenc (továbbiakban “licenc” teljes szöveg: link) alatt elérhető, azaz röviden összefoglalva a bejegyzés szerzőjének és a blog nevének megjelölésével, szigorúan non-profit keretek között ugyanilyen vagy ezzel egyenértékű licencelési feltételek mellett szabadon terjeszthető.

A szerkesztőség ugyan általában nem gyakorolja, de fenntartja a jogot bármely hozzászólás indoklás és jelzés nélküli törléséhez vagy módosításához, különösképpen, de nem kizárólag akkor ha az a jó ízléssel nem összeegyeztethető hangnemét vagy tartalmát tekintve. A felénk történő bármilyen jellegű kommunikációval a küldő (amennyiben máshogy ezt nem jelzi) elismeri, hogy az üzenet egésze és annak minden csatolmánya és teljes tartalma saját munkája és felhatalmazza a lapot és annak szerkesztőit annak teljes vagy részletében történő leközlésére, kiadására és bármilyen felhasználására bármilyen formában és módon, továbbá lemond az ezzel kapcsolatos bárminemű anyagi vagy más jellegű követeléseiről.

Minden a licencben vagy ezen az oldalon nem szabályozott kérdésben a mindenkori magyar jogszabályok az irányadóak.



Rodney's Search Widget plugged in.