Tag Archive for 'vicces'

“The geek is the new cool”

Régen volt már zenés posztunk, ugye? A számot a Grasshopper nevű céges VoIP-szolgáltató emberei követték el. Nem tudom, vírusnak szánták-e, vagy csak örömködésnek, de nagyon profi munka, és végül ugye én is megnéztem, hogy mi a fenével foglalkoznak amúgy.

Annyit azért nem tud, mint Yanckovic-féle White and Nerdy, de a Lincoln-szakáll, az valóban epic az énekesen.

via Zadi Diaz

Tinky Winky, csapjad!

Ugye, hogy mindig gyanúsak voltak a békésen legelésző csámborgó teletubbie-k? Látszott rajtuk, hogy valamit nagyon akarnak, csak leszedálta őket a rendező. Na ez a valami a durva partizás volt. Így:

Van persze psytrance verzió is. Ha lehet, még jobb.

Lal Bihari

Lal Bihari egy egyszerű indai földművesként kezdte életét. Aztán 1976-ban bement a bankba egy kisebb hitel kapcsán, ahol a világ legfurább indokával utasították vissza… “elnézést Uram, Ön halott!” Kiderült ugyanis, hogy egy rokona lefizetett egy tisztviselőt, hogy halottnak nyilvánítsák és így “örökölje meg” a vagyonát.

Bihari nyomozásba kezdett és több száz hozzá hasonlót talált. Nekik szervezte a Mritak Sangh nevű szervezetet. Ennek ma több, mint 20 ezer tagja van. A tagok többsége tényleges életveszélyben van, mert rokonaik valóban meg akarják ölni őket.

Bihari azóta látványos és vicces akciókkal hívta fel a közvélemény figyelmét a jelenségre. Látványosan eltemettette magát, sőt felvette a “megboldogult” nevet. 1989-ben még a választásokon is indult, bizonyítandó hogy él. (Gandhi nyert, nem ő.)

Mindössze 1994-ben, 18 évnyi jogi küzdelem után “támasztották fel” hivatalosan. A paródia Ig Nobel békedíját is kapta küzdelméért.

Árukapcsolás

Elsőre kicsit meglepő volt, hogy egy porszívóhoz LEGO-t adnak ajándékba… Főleg, mert ugye aki közel 25 ezer Ft-ért vesz ilyen eszközt, az megveszi magának (gyerekének) a LEGO-t is. Mi ebben a poén?

Aztán elolvastam a leírást, hogyaszondja: “ajándék LEGO-val és LEGO-csapdával”

Ügyes! Nem is a LEGO a poén, hanem a LEGO csapda, ami egy kis betét a csőre, és megfogja a kis műanyag elemeket. Innovatív, no.

(A kép minőségéért elnézést, talán majd megér egy posztot, hogy miért romlik el kb. egyszerre az ember scannere, fényképezőgépje, és miért marad csak a MacBook beépített kamerája, ami viszont tükörképet csinál, tehát még fordítani is kellett ezen a homályon…)

legos

Pepsi logo hack

Az új Pepsi logo sokaknak tetszik, és sokaknak inkább csak “hmmm” élmény. Vannak akiket azonban megihletett és továbbfejlesztik. Így történt ez az orosz bloggerekkel is, akik valahogy így képzelik:

Pepsi pacman Continue reading ‘Pepsi logo hack’

Egy újszülöttnek…

Tudom, hogy régi, tudom, hogy bítlisz, és tudom, hogy sokan ismerik. De néha érdemes elővenni. Íme az igaz, eredeti, sőt eredeztető spam!

Ezt írja a Wikipedia:

Az angol szó eredete egy angol konzervként forgalmazott hústermék (Spiced Pork And Ham), mely egy angol komikus filmjelenet (Monty Python’s Flying Circus egyik epizódja) alapján lett a „ránkerőltetett valami” jelölője.

…és akkor az angol komikus jelenet:

Youtube 1985-ben

Tudtad, hogy a youtube 1985-ben indult? Mi sem. Márpedig az alábbi videó a koncepció működését mutatja be ebből az időszakból.

A Youtube természetesen igazából 2005-ben indult három PayPal dolgozó kiugrásával. Érdekes módon messze nem az első streaming videós oldal volt. Azok már kb. 95 óta léteztek nagy számban. A Youtube több tényező szerencsés együttállása miatt tudta csak ilyen sikeresen meglovagolni a második internetes videó hullámot. A reklámok stratégiai elrendezése és a közösségi információmegosztás forradalma mind-mind hozzájárultak a gyors sikeréhez, amit a legjobban az szemléltet, hogy másfél évvel az alapítás után 2006 októberében a Google 1,65 milliárd dollárt fizetett a cégért.

(via BabaROTFL)

Mese a legkisebb királyfi Blade szervereiről

Az IBM Magyarország gerillamarketing divíziója készítette ezt az ügyes kis videót, népmesével, háromkirályfival, szerverekkel és Bergengóciával. Bár nem fogok emiatt Bladecentert venni, azért menőség.

A szerző blogja elérhető, s amennyire tudja, nem Bladecentereken fut.

Da Facebook Gangsta

Igen, igen, igen! Ma már az adatlapod és az ismerőseid száma a coolness factor, ezt a MySpace óta tudjuk, de mégis csak dalban elmondva az igazi.

Bár ez inkább egy amolyan péntek esti lazulós, krúzolós zene, de sok szeretettel így hétfőn reggel. Várjuk (?) az iwiwes változatot.

(via The Next Web)

Google Maps kisszínes: német petting, osztrák f*cking

Talán még azokat is felizgatja az alábbi túralehetőség az Alpokban, akik egyébként nem igazán indulnak be sem a természetjárásra, sem a bajor pornóra. Az útvonal hossza mindössze 32 kilométer, a szintkülönbségről nincs információnk.

(Elnézést kérünk a hiányos illusztrációért, de mindent azért mégsem mutathatunk meg rögtön így elsőre.)





Rodney's Search Widget plugged in.