Tag Archive for 'steampunk'

Gőzbicaj és mechanikus gps

“A szemed tartsd az úton, a kezed a kormányon.”

Néha érzi az ember, hogy a steampunkot játszó gyerekeknek alapvetően igazuk van. Nem csak azért, mert a réz csillogása szép, az olajban forgó mechanika zsizsegése pedig egyenesen gyönyörű, hanem azért is, mert kortárs ötletek remek előképeit lehet fellelni a huszadik század első negyedének őrült találmányai között. Rögtön itt van ez a steampunk GPS, amit a Strange Maps ajánlott a térképrajongók figyelmébe.

Az utak térképtekercseivel működő remek alkalmatosságot The Routefinder-nek hívták. Bukását nem a karóra forma és a folyamatos tekerésigény okozta, hanem az érdeklődés hiánya. Az úrvezetők túlzottan bíztak abban, hogy vagy eltalálnak a célba, vagy meg tudják kérdezni egy arrajárótól, hogy melyik út megyen Londonba.

És persze az urak nem is feltétlenül autóval közlekedtek, amivel csak-csak meg lehet reszkírozni a kormány fél kézzel való elengedését. Könnyen elképzelhető, hogy olyan koncentrációt és önfegyelmet igénylő masinákon indultak útnak, mint az alább látható gőzbicikli.

Ezt a példány mondjuk a képen látható úr - írjuk le a nevét, megérdemli - Geoff Hudspith építette. Saját bevallása szerint a hetvenes évek eleje óta foglalkoztatja a gőzbringa építésének gondolata, az utóbbi húsz évben pedig lassan össze is szedte a géphez szükséges alkatrészeket. 1988-ban meglett a váz, egy 1949-es VéloSoleX mopedtől örökölve, 1994-re elkészült a teljes gőzmotor első, kísérleti verziója is. Mondja még valaki, hogy nincsenek türelmes emberek.

A gőzbicikli/tricikli építés egyébként nem mondható új ötletnek, a tizenkilencedik század végén valószínűleg minden feltalálót kinézték a jobb társaságből, ha nem gőzölgő cangával érkezett meg a klubba. Legalábbis semmi más nem ad magyarázatot a retrotechnológiai múzeum bicikli szekciójának bő választékára.

Én elmentem a vásárba…

Rendkívül tudományos kinézetű - leírom az s betűs szót - steampunk feszültség- és áramerősség mérő szerkezet.

Háborús mobiltelefon.

És végül a márkák brandje, brandek márkája.

Jellemzően egy táska könyvvel jöttem haza, de ebbe most ne menjünk bele.

Leatherman Doktor Aranyozott Csodaszerszáma

Huszonöt éves évfordulóját aranyozott-ezüstözött steampunk szerszámokkal ünnepli a Leatherman. A célszerűségnek minden szinten ellentmondó, ugyanakkor gyönyörűszép multiszerszámokat Adrian Pallarols ötvösmester tervezte. A fent látható csillogós Charge Dorado hazaviteléért egy egész zacskó aranyat (40k dollár, na) kell leszurkolnia a reménybeli őrült tudósoknak.

Vékonyabb pénzű úriembereknek van épp csak aranyozott példány is 12 ezer dollárért. Esetleg mezítlábas ezüstmarkolatú ami már 3600-ért hazavihető, és ugyanitt kezdődnek a női táskába tervezett apróbb darabok is.

(via Laughing Squid)

Steampunk meets cyberpunk: újra jön a Zeppelin?

Németország újra gyárt Zeppelineket (NT, azaz „most 100%-kal kevesebb hidrogénnel”, a microsoftos célozgatást majd a kedves olvasókra outsource-olom), mert gazdaságos és környezetbarát és iszonyat menő. A miafene.hu szerkesztősége a szerkény mélyén turkál a cilinderük és monoklijuk után. £150 lesz egy kör London fölött, akár pár hónap múlva ha minden jól megy. (Egyúttal akkor már Bletchley Parkot is célba kéne venni, mielőtt bezárják)

thx, Caracalla

Telektroszkóp: steampunk street art

A napokban fejeződött be a több mint száz éve kezdődött projekt, melyben Alexander Stanhope St George alagúttal kívánta összekötni New Yorkot és Londont. A munkát végül ükunokája, Paul St George fejezte be, a többezer kilóméteres alagút két végére két hatalmas, tizenegy méter széles és három méter magas, fából és rézből épített távcsövet, úgynevezett telektroszkópot helyezett az eredeti terveknek megfelelően. A technológia varázsának köszönhetően élőben nézhetik a viktoriánus webkamera előtt, hogy a másik oldalon éppen mit csinálnak az emberek (gondolom lesznek nagy integetések…)

Persze szélessávon közvetített HD streamekről van szó, a gyönyörűen kitalált háttérsztorinak fele se igaz, de nem akarom elrontani az illúziót, maradjon meg valóra vált steampunknak.

(via Make)

Emeljük cilinderünket és megigazítjuk monoklinkat: videón a differenciálgép

Gondolom teljesen egyértelmű, hogy kell egy ilyen otthonra, polinomiálisokból függvénytáblákat nyomni or otherwise.

Ha adblockod van, a reklám betöltése megakad és emiatt nem fog menni a videó. Elnézést, a Wired játsza éppen az oldmediát. Szóval pajzsokat le, három percre legalábbis.

Steampunk James Bond

Nagyon készültem ezzel a játékkal egy ilyen háromnapos munkahétre, a KMK nem várt, a hónap elején ajánlotta. Felzárkóztató képzésnek azért jó lesz.

Steampunk mesterkém akcióban

A világ végveszélyben, a gonosz a romlására tör, csak egy ember segíthet. Ugye hogy klisé? Annyi csupán a különbség, hogy a Dirk Valentine és a Gőz Erődjében egy valódi teázó steampunk szuperkémet irányíthatunk. Walther PPK helyett kemény láncpuska van a kezében, amellyel a gonosz minionjait, tankjait, bombázó gőzrepülőit semmisíti meg, és amivel szükség esetén hidat is tud lőni két fal közé. És a legjobbat még nem is mondtam, gyönyörű pödrött bajszai vannak a legkisebbnél nagyobb ellenfeleknek mind.

Steampunk egér

Steampunk Mouse

Egy igazi steampunk rajongó nem elégszik meg azzal, hogy a laptopját ékszeresdoboznak, az asztali gépét távíróállomásnak álcázta, legyártja a hozzájuk illő egeret is. Ez itt a fenti képen Unklian úr kezének munkáját dicséri.

(via Brass Goggles)

Házikó a vasfán

Steampunk Tree House

A Steampunk Tree House tulajdonképpen egy sátor nagyban: szét lehet szedni, össze lehet rakni - két daru kell csupán -, télen tárolható raktárban, nyáron lakható. Most állítólag meg is lehet venni, közel a karácsony, de árat sehol sem találtunk. Pedig tökéletes ajándék őrült agglegény feltalálóknak, viktoriánus utazóknak vagy épp felvilágosult kóderhölgyeknek. (Ada tudás előny.)

Dédapáink monorailje

monorail A steampunkot a maga furcsa, ijesztő masináival tulajdonképpen már a századelőn kitalálták, csak nem tudták, hogy így kell nevezni. Itt van rögtön a Louis Brennan, August Scherl és Piotr Schilovski triónak köszönhető 1907-es giroszkóposan stabilizált egysínű vasút. Pont úgy néz ki, mint egy eldőlni készülő újságosbódé, de a leírások szerint működőképes volt.





Rodney's Search Widget plugged in.