Tag Archive for 'show'

Elkenné-e a shaolin szerzetes arcát a kalóz?

Játszani csakis komolyan, gondolhatták a Spike TV munkatársai, amikor összerakták a legabszurdabb gyilkolós műsort, amit el lehet képzelni: a Deadliest Warriort. A showban szenzorokkal teleaggatott harcművészek bemutatják a történelem tűnt harcosainak fegyvereit, majd a zsűriként szolgáló számítógép megmondja, hogy az adott részben szereplő két harcos közül melyik nyerne.

Az eddigi összecsapások között volt már viszonylag valós - szpecnaz vs. zöldsapkások -, teljesen légbőlkapott - maori vs. shaolin -, és bájosan hiteltelen - lovag vs. kalóz - is. Erőszakos, hihetetlen, elég vicces.

A Deadliest Warrior egy-egy részében elképzelhetetlen mennyiségű ballisztikai zselét vernek, lőnek, robbantanak szét. Patakokban folyik a piros művér. A szembenálló történelmi harcosokat képviselő szakértők pedig egymást cukkolják a szórakoztatásunkért. Amikor az adatok összegyűltek, a számítógép kiköpi, hogy ezer csatából hányat nyerne a kék, és hányat a vörös csapat. A gyengébbek kedvéért az összecsapást el is játsszák, borzasztóan.

Nem is a bájosan túljátszott utolsó harcok miatt bődületesen vicces a Deadliest Warrior, hanem a hatásai miatt. Vannak például remek paródiák a YouTube-on, amik olyan kínzó kérdéseket döntenek el, hogy Hitler vagy Churchill adott volna-e el több limonádét, illetve a fegyveres csóka gyilkolta volna-e le a Pókembert vagy fordítva. (Az utóbbi kiemelkedően tré.)

Ha ez nem lenne elég, akkor Charlie Brooker tíz teljes percet szentelt az amerikai tévéshow legyilkolásának - bemutatva, hogy a brit tévé nagyobb harcos! - a You Have Been Watching kvízműsorban. Jövőre pedig játék is jön ki, amiben korabeli harcmodort használva, élsimított fegyverekkel játszhatjuk végig a nagy idők harcosainak küzdelmét. Bájos, mi?

Az eddigi részek többnyire megnézhetőek a Spike TV weblapján, ha tudtok magatoknak amerikai IP-t hazudni. Amúgy meg megjelent DC-n és kazettán.

Ja, mondtam, hogy erőltetett?

Ütő-san

Igazából egy csomó mindenről lehetne rizsázni a lenti videó kapcsán, kezdve a japán kardok milliónyi rétegével meg a tökéletes kovácsmunkával, de nem változtat azon a tényen, hogy a fickó egy 130 kilométer/órával repülő baseball-labdát vág szét.

Csak remélni tudom, hogy párszáz kilométerrel arrébb a mi showműsorainkból kiragadott részeken röhögnek az emberek. Bár azok többnyire nyelvileg erősek, ugye Maónika.

Öveges 2.0 - fizikashow a neten

A múltkorjában ajánlott Szertár blog szerzője hívta fel a figyelmünket arra, hogy a tavalyi 33 órás Csodák Palotája fizikashow felvételei fent vannak a NIIF videóarchívumában. A luxemburgi tudománybohócokat például semmiképpen se hagyjátok ki, de a többi cím is érdekesnek tűnik.

Steampunk tudósok a Csodák Palotájában

Jelen pillanatban is zajlik a 33 órás fizikashow a csodák palotájában, a miafene tudósítókülönítménye viszont otthagyta a partit. Az események követhetőek videón is a NIIF jóvoltából, de az igazán az Öveges előadóban ülve jön át az élmény. Eddig a reklám.

A nap igazi felfedezése ugyanis nem az volt, hogy a jól megpörgetett kereket nehezebb elfordítani a tengelynél fogva, vagy hogy a fémpor a mágnes erővonalainak mentén rendezi magát - sose voltam jó fizikából, fel is adom most az istenkísértést - hanem hogy három luxemburgi tudományos “bohóc” szórakoztatja itt-ott ad-hoc jelleggel a közönséget. Viktória korabeli tudós úriembernek öltözve tüzet nyelnek, kártyatrükköket mutatnak be, foszfort “robbantanak” vagy éppen hipermangánt gyújtanak be. Teszik mindezt úgy, hogy folyamatosan beszélnek az angolul nem feltétlenül tudó közönséghez; játszanak és rájátszanak.

A most éppen steampunk külsőt öltött srácok - nevük: 18th century Chemmagic Trio (LUX) - előadása holnap reggel nyolctól lesz, de gyanús hogy össze lehet velük futni az előadón kívül is még a holnapi nap során. Már ezért megéri kimenni.

(Kép akkor lesz, ha a Blackberry beszél linux-szal.)





Rodney's Search Widget plugged in.