A Fuck for Forest csoport az az adománygyűjtések területén, ami a kamion az autóskártyában. Mindent visz, nincs apelláta, csak mély döbbenet. A Norvégiában alapított, ám a pereskedés elől Berlinbe menekült természetvédő csoport pornófelvételek árusításával próbálja támogatni az esőerdők ügyét.
A meztelen természetvédők nézegetése egy hónapra 15 dollárba kerül. Nem tudjuk mennyi pandát adnak ezért a szabadpiacon. A csapatot nem csupán pénzzel lehet támogatni, tartalmat is elfogadnak.
A helyzet iróniája, hogy a különös eszközzel dolgozó, ám kétségtelenül hatékony csapat pénzéből sem a norvég sem a holland WWF nem kért, így közvetlenül a rászorulókkal dolgoznak együtt a világ jobbátételéért.
(Daninak köszönjük.)
A Hirosima Egyetem kutatói a japán barna béka (Rana japonica) két alfaját pároztatva tenyésztették ki az alább látható átlátszó bőrű békát. Fellélegezhetnek az oktatási célokra szánt békák jogaiért kűzdők, ugyanis ezáltal könnyebben és akár (élve)boncolás nélkül vizsgálhatnak belső folyamatokat az oktatásban és az orvosi laborokban egyaránt. A kutatást vezető Sumida professzor kiemelte: A békák várhatóan hasznosnak bizonyulnak és lecsökkentik a költségeket az olyan állatkísérletnél, mint például amelyek a rák kialakulását és előrehaladását vizsgálják, vagy a kémiai anyagok belső szervekre gyakorolt hatását.

via Pink Tentacle
Nem, ez a hír nem egy környezetvédelmi problémáról szól: a Pennsylvaniai Erie-ben élő John Kanzius egy eredetileg rákgyógyítás céljára kifejlesztett készülékével lángra lobbantotta a sós vizet. Egészen pontosabban a benne lévő hidrogént úgy, hogy azt rádióhullámokkal bombázta egy tesztcsőben, amitől a molekulák kötései elengedtek, hogy aztán az elektromágneses térben az éghető hidrogén belobbanjon.
A tudósok jelenleg vizsgálják, hogy a mechanizmus alkalmas-e energiatermelésre, vagy többet fogyaszt, mint amennyit előállít.
Nem, nem indiai kendert ültettek a lelkes zöldek, hanem Budapest, Miskolc, Debrecen és Nyíregyháza egy-egy lepattantabb területét dobták fel egy kis éjszakai virágültetéssel.
A műfajt guerilla guardeningnek hívják, és Londonból indult. A Fővárosi Önkormányzat először feljelentette az akció résztvevőit, akik a Margithíd oszlopainak tövébe ültettek muskátlikat, aztán mára úgy döntött, hogy inkább palántákkal támogatná az akciót. Persze ez legalizálva már nem az igazi…
A VG Online galériája jó kis áttekintést ad a kínai gazdasági fejlődés árnyoldaláról.
Az ország energiaszükségletének hetven százalékát széntüzelésű erőművek állítják elő. Ehhez jön még az autók gyorsan növekvő száma, a virágzó gyárak és más nehézipari üzemek. Kína vezetői részéről ígéretekben arról, hogy mi mindent fognak megtenni a helyzet változtatása érdekében, nincsen hiány.
Régen mindenki biciklivel járt, most meg, ha így megy tovább, Kínában is lehet Critical Masst szervezni (szkafanderben).
Hozzáadott érték