A királyi sátor előtt leterített medvebőrön heverészek, és a felhőket bámulom.

Mindenem hasogat. Nem beteg vagyok, hanem öreg. A derekamat csúz nyúzza, a lábamat meg köszvény, de leginkább a szívem sajog: meg akarok halni, és kezdek rájönni, hogy ez sajnos nem is olyan egyszerű. S nem megy olyan gyorsan, ahogy szeretném. Azon töröm a fejem, hogy mi haszna volt az életemnek. De bárhogy is kutakodom az emlékeim között, nem nagyon tudok felidézni olyan pillanatot, amikor maradéktalanul boldog lettem volna. Talán néha gyerekkoromban, amikor az apám magával vitt solymászni. Mostanában elég sokat gondolok szegény apámra, akitől ezt a pompás medvebőrt és ezt a remek királyi sátrat örököltem. Kár, hogy járt velük egy egész ország is.

Így kezdődik István, a király blogja, amit 2006 decembere és 2007 februárja között írt szent királyunk… helyett egy debreceni történelem PhD-s, Kácsor Zsolt. A sztori történelmet is felhasználó üzemben készült, a szereplők mindenféle hasonlósága csakis a nadragulya műve lehet, itt kezdődik.