Tag Archive for 'keresztenyseg'

Hitünk

Kelt a saját blogján nagyon kissé félve adott hírt erről az eszközről, pedig szerintem félreértelmezi a dolgokat. Nem arról van szó, hogy ez egy csavarhúzóvá alakított kereszt, vagy kereszt alakú csavarhúzó: ez egyenesen a geekek keresztje, és kész.

Az persze már egyéni vérmérséklet kérdése, hogy valaki a tárgyat  szakrális, vagy funkcionális célra használja-e, esetleg mindkettő.  A dolog  jellegéből adódóan ez teljesen rendben is van. De szóljatok bátran, ha nem így gondoljátok.

Disclaimer: A BoingBoingon találtuk, ahonnan rendes körülmények között nem veszünk át anyagot.

A tűzből integetett a halott pápa

… a lengyel híveknek, közölte tegnap a nemzetközi sajtó. Kép itt. (Hm, a jobb oldali képen tényleg egészen olyan, mintha ő lenne, és tényleg, mintha integetne is!)

Nagy-Magyarország képe pedig nemrég az égen jelent meg. (Igaz, egy nagyon-nagyon kövér Csehszlovákián belül, amihez hozzácsapták Nyugat-Szilézia felét.) Kép itt, kicsit lejjebb.

Én meg amúgy Szűz Mária alakút köptem reggel a mosdókagylóba fogmosás után, és rám is kacsintott, de túl gyorsan nyitottam rá a csapot, így nem tudtam megörökíteni. Kép tehát nincs.

Csodaügyi sajtószemlénket hallották, köszönjük a figyelmet. Kérjük, kapcsolják ki a készüléket, és egy árpádsávos zászló fölött lótuszülésben levitálva rózsafüzérrel a kézben imádkozzanak Levédia irányába.





Rodney's Search Widget plugged in.