Nem mindenki elégedett azzal, hogy az Apple egy nagyra nőtt digitális képkeretet - bocsánat, platformt! - mutatott be. Szokás szerint Hitlernek is megvan a sarkos véleménye, hogy az iPhone OS, a kamera hiánya vagy épp a multitasking hiánya jó ötlet volt-e. Kell-e mondanunk, hogy a Führer elégedetlen az iPaddel?
A prüntyögős-egybites cucc amúgy ópenszósz és elvileg a videón látható Macintosh Classic II-n kívül fut Windowson és Linuxon is. Ha működésre bírjátok, bippenjétek be a kommentdobozba.
Addig oké, hogy Hackintosht építeni mindenki tud, ennél lényegesen kevesebben tudják magukról elmondani, hogy még ha IKEA-legózás szinten is, de össze tudnak rakni egy Apple I replikát. Ahogy a nevéből is látszik, a gép annak a számítógépnek a hű másolata, amit a még a két Steve, azaz inkább a másik, Woz saját két kezével készített egy kaliforniai garázsban.
Az 1976-ban bemutatott nyolcbites Apple I számítógépből összesen vagy 200 készült, egyes becslések szerint mára már kevesebb mint ötven darabot sikerült megmenteniük gyűjtőknek. Ebbe a világba csöppen az érdeklődő hobbiistákat megcélzó Replica 1, ami pár apró kényelmi módosítással (nagyobb memória, PS/2 és USB csatlakozási lehetőség, ilyesmik) segíti megismerni a személyi számítástechnika első szárnypróbálkozásait.
Steve Jobs a MacBook Air bemutatásakor a lehetetlenül vékony laptop vékonyságát és könnyűségét azzal demonstrálta, hogy egy általános manila borítékból húzta elő. Azóta ha laptopról van szó, pláne ha vékonylaptopról, okvetlenül előkerül a boríték. Érzem már, hogy pár év múlva az lesz a nagy szám, hogy melyik laptopot lehet feladni sima bélyeggel.Sly egy hagyományos, vastag, tipikus használatból eredő hibákkal rendelkező MacBookon bemutatja, mennyire nem jelent semmit az, hogy befér egy noti a borítékba. Az egész a borítéktól függ.
…és elsőre el is szúrtuk ezt a bejegyzést. Merthogy a lényeg, amit nem említettünk: Biggs, a CrunchGear bloggere hozta magával a kütyüt Magyarországra, amit a Magház bárjában lehetett szemügyre venni hétfőn este. (geri)
Hazánk kütyübuzi krémje gyűlt össze, hogy megtekintse a jézustelefont az iPhone-t, ami az elvárásoknak megfelelően teljesített. Telefonálás, email tekintetében nagyjából egy 3210-es funkcióit élvezi és ezt még megspékelték egy jobb mobil böngészővel, némi csilivili médiacumóval, meg egy felemás használhatóságú felhasználói felülettel… coolfaktor jeles, végeredmény közepes. Continue reading ‘Megtapiztuk az iPhone-t (2. frissítés)’
Hozzáadott érték