Tag Archive for 'amerika'

Elkenné-e a shaolin szerzetes arcát a kalóz?

Játszani csakis komolyan, gondolhatták a Spike TV munkatársai, amikor összerakták a legabszurdabb gyilkolós műsort, amit el lehet képzelni: a Deadliest Warriort. A showban szenzorokkal teleaggatott harcművészek bemutatják a történelem tűnt harcosainak fegyvereit, majd a zsűriként szolgáló számítógép megmondja, hogy az adott részben szereplő két harcos közül melyik nyerne.

Az eddigi összecsapások között volt már viszonylag valós - szpecnaz vs. zöldsapkások -, teljesen légbőlkapott - maori vs. shaolin -, és bájosan hiteltelen - lovag vs. kalóz - is. Erőszakos, hihetetlen, elég vicces.

A Deadliest Warrior egy-egy részében elképzelhetetlen mennyiségű ballisztikai zselét vernek, lőnek, robbantanak szét. Patakokban folyik a piros művér. A szembenálló történelmi harcosokat képviselő szakértők pedig egymást cukkolják a szórakoztatásunkért. Amikor az adatok összegyűltek, a számítógép kiköpi, hogy ezer csatából hányat nyerne a kék, és hányat a vörös csapat. A gyengébbek kedvéért az összecsapást el is játsszák, borzasztóan.

Nem is a bájosan túljátszott utolsó harcok miatt bődületesen vicces a Deadliest Warrior, hanem a hatásai miatt. Vannak például remek paródiák a YouTube-on, amik olyan kínzó kérdéseket döntenek el, hogy Hitler vagy Churchill adott volna-e el több limonádét, illetve a fegyveres csóka gyilkolta volna-e le a Pókembert vagy fordítva. (Az utóbbi kiemelkedően tré.)

Ha ez nem lenne elég, akkor Charlie Brooker tíz teljes percet szentelt az amerikai tévéshow legyilkolásának - bemutatva, hogy a brit tévé nagyobb harcos! - a You Have Been Watching kvízműsorban. Jövőre pedig játék is jön ki, amiben korabeli harcmodort használva, élsimított fegyverekkel játszhatjuk végig a nagy idők harcosainak küzdelmét. Bájos, mi?

Az eddigi részek többnyire megnézhetőek a Spike TV weblapján, ha tudtok magatoknak amerikai IP-t hazudni. Amúgy meg megjelent DC-n és kazettán.

Ja, mondtam, hogy erőltetett?

Vote Shatner&Hasselhoff

A tegnapi posthoz, úgy érzem, ennyit hozzá kell tennem. (Egy igazi klasszikusról van szó, aki ismeri, bocs, de jól esik meghallgatni ilyenkor pénte… khmm, kedden.)

Obama? Ugyan már!

Ember a talpán - vagy külpol újságíró - akinek még nincs nagyon elege az amerikai választási cirkuszból. Pedig minden nap újabb meglepetést tartogat, most például egy ígéretes, vezetési tapasztalattal rendelkező párosra hívták fel a figyelmünket.

Az elnökjelölt remek diplomata, mestere minden kommunikációs csatornának. Tud erőt mutatni, ha arra van szükség, nem kell attól félni, hogy virágfüzérlóbáló hippi kezébe kerül az ország. A leendő alelnök pedig kedvesebb a geekeknek, mint a wannabe nerd Obama. Ráadásul mindketten értenek a nők nyelvén, nem is kérdés, kire szavaznak majd a soccermom-ok. És arról akkor még nem is beszéltünk, hogy Shatnernek van vagy húszezer év előnye minden induló előtt.

Irány a kampányközpont!

(via Warren Ellis)

Amivel be lehet lőni a sarok mögé

Hölgyeim és Uraim, hadd mutassam be Önöknek a jövő fegyverét, az XM25-öst, az intelligens lövedékkel tüzelő gépfegyvert.

Forrás: Defensetech.org

A lövedék még nem fordul be a sarkon, hogy eltalálja a rosszfiút, csak majdnem: a sarok után robban fel, így jó eséllyel akkor is megöli az ellent, ha az éppen fedezékben van. Rakétavető meets M16 és sníper-puska, vagy valami ilyesmi, 25 milliméteres töltényekkel.

A US Army tesztjei szerint a megoldás hatszor olyan hatékony, mint eddig bármi más. A lövedéket az infravörös távolságmérővel felszerelt célzőberendezés programozza be, hogy ott robbanjon fel, ahol a célpont van. Így hiába a spéci AK-47-es, az inszurgens akkor sincs biztonságban, ha lebukott az ablaknyílásból, vagy egy lövészárokban csücsül. A srapnel eleget ad neki ahhoz, hogy ne lövöldözzön többet, ha 600 méteren belül van.

A Starship Troopers- és videojáték-feelinget a fegyver külsejín kívül még az is fokozza, hogy “user-friendly” megoldással szép, színkódolt lövedékek járnak hozzá. Ez a gyakolótérre, ez páncél ellen, emez meg csak a sima repesztöltény… és így tovább. A részleteket lásd a beillesztett prezentációban.

Ennyi luxust persze már el is várhat az ember, ha egyszer egy alsó-középkategóriás autó árát (25 ezer dollár) kell leszurkolni érte, és utána is minden lövés 25 dolcsiba fáj. De minden bizonnyal megéri: ez a cucc városi hadszíntéren vagy túszejtés esetén többet ér, mint egy tankhadosztály, és nem valószínű, hogy a felkelők egyhamar ilyennel lőnek vissza, mert nem olyan könnyű házilag legyártani hozzá a cserealkatrészt.

(Forrás: Defense Tech)

10 MPH: Segway-jel át Amerikán

Egy huszonegyedik századi road movie-t tett közzé a YouTube-on Hunter Weeks és Josh Caldwell, akik egy szép napon úgy döntöttek, Segway-jel átszelik az USA-t, és erről az egészről filmet forgatnak.

Hogy a vállalkozás még szimpatikusabb legyen, a másfél órás filmet tök ingyér közzé is teszik a YouTube-on.

Kérjük, felszállás előtt tekintsék meg a biztonsági instrukciókat!

Aki utazott már repülőgépen, minden bizonnyal jól ismeri a felszállás előtti kötelező biztonsági előadást. Ezt vagy a személyzet mutatja be, így jobb esetben mosolygó, csinos légikísérőket hesszelhetünk, ahogy vicces sárga mentőmellényt aggatnak magukra, rosszabb esetben egyáltalán nem mosolyognak, még rosszabb esetben egy dögunalmas, borzalmasan megkomponált oktatóvideót nézhetünk végig arról, mit tegyünk az oxigénmaszkkal.

A Virgin America viszont megmutatja, hogy ezt máshogyan is lehet.

De tényleg, miért nem jutott ez még senki másnak eszébe?

Persze ha rendszeresen repül az ember, idővel a vicces animációs filmet is megunja, de akkor is zseniális. Még akkor is, ha kicsit flegma a narrátor, lásd:

Utasaink azon nulla-egész-nulla-nulla-egy ezrelékének kedvéért, aki még sosem használt biztonsági övet…

Emellett a Virgin America már csak azért is a világ legcoolabb légitársasága, mert mindenféle pazar kütyükkel szórakoztatja az utazó geekot, például az ülésbe épített plazmán lehet egymással chatelni, illetve van a gépeken wifi. Szóval Richard Branson for prezident, kár, hogy nem ők vásárolták fel a Malévet.

(via Laughing Squid)

Békát nyalni tilos

Davis Theiss, 21 éves Kansas Cityben él. Nemrég letartóztatták, mert a békáját nyalogatta. Nem, ez nem egy új perverzió… a kérdéses béka ugyanis egy Bufo Alvarius volt, aminek a bőre egy a Tryptamine-ok közé tartozó hallucinogén vegyületet termel.

Béka

Ezt a békafajt nem is tartják állatkereskedésekben, hiszen a kérdéses nyálka nagyobb mennyiségben mérgező. Kisebb adagban (konkrétan a békát nyalogatva) viszont a helyi fiatalok egy érdekes drogforrása… Fuck Me Running

(via BoingBoing thx Fruzs)

Amerika kilenc nemzete

Garreau térképeFelejtsük el az USA-t, Kanadát és Mexikót: az Észak-Amerikai kontinenst valójában kilenc nemzet népesíti be Joel Gearreau 1981-es ekoregionalista elképzelése szerint, amely a gazdasági, kulturális és természeti adottságokat veszi figyelembe.

Ezek pedig nem mások, mint Új-Anglia, Quebec, A Kazán, Dixie, A Szigetek, A Kenyeres kosár, Mexamerika, Ecotopia, és Az Üres Területek. (A térkép kattintásra nagyobb lesz.) Kíváncsi lennék Európára… meg persze arra, hogy Miss Dél-Karolina mit szól ehhez az egészhez.





Rodney's Search Widget plugged in.