Vasárnapi mozi: Jön a medve!

Disclaimer: A bejegyzés szerzője egészen a kilencvenes évek közepéig nagy Galla @ Tsai (értsd Holló Színház, L’art pour l’art) rajongó volt. Addig volt érdemes.

Már csak ezért is nagy élmény volt a felhőben rálelni a Galla-féle társulat eme korai “egészestés” alkotására, ami egy igazi magyar minimál kultusz-thriller-horror-abszurd-road movie. A történet rendkívül egyszerű: főhősünk elveszíti a BKV-bérletét, és ennek keresésére indul, majd elszabadul a pokol…

A filmnek külön pikáns színezetet ad, hogy a rendszerváltás körüli Budapest adja hozzá a kulisszát, így némi évfordulós merengésre is alkalmat ad. Különösebb kutakodás nélkül pedig akár még azt is megkockáztathatjuk, hogy az alkotás fontos előképe volt a szintén eleven kult-klasszikussá vált Kontrollnak, és nem csak BKV-s vonal miatt.

A kapcsolódó Index-fórum is ezt sejtteti, ahol lehet összeborulni a többi rajongóval.

Zslé tsom

Akkor most képzeljük el azt, hogy valaki elkezd visszafelé lejátszani egy Máté Péter számot. Megvan?

Gratulálok! Nekem nem elég élénk a fantáziám ilyenhez. Nade kis hazánkban erre is van példa, és egy kedves rajongó megtette azt, amit én kellő mennyiségő alkohol és más ajzószerek elfogyasztása után sem tartok elképzelhetőnek. Nem elég, hogy visszafelé hallgatott Máté Pétert, de abban értelmes mondatokat is vélt felfedezni. Nosza, ha már így sikerült, meg is osztotta a net nyilvánosságával. És ha így tett, mi se maradjunk ki belőle. Íme tehát S. Nagy, Máté: Most élsz

Visszafelé…

Lekváros fuckup

A nyelvújítás új színhelyéről, a Plural vállalati menzán étteremben készült képpel örvendeztettek meg minket barátaink, mi pedig rövid tíz perc sírvaröhögés után tovább is adjuk nektek.

Jó étvágyat!

Utánanézve, lehet nem mai a poén, mert mostanra már tizenegy szót dob ki a buktára keresve a sztaki szótár. Persze a bukta bukta még mindig nincs köztük. Egyáltalán hogy van angolul?

Ő Császári és apostoli Királyi Felségének csatahajója (upd.)

A nem annyira dicsőséges történetű magyar haditengerészet történetének remélhetőleg utolsó szégyene, hogy a gyönyörű Tegethoff hajóosztály legszebb nevű hajójáról egy kanadai grafikus készített 3D modellt. A Pola kikötőjében 1918-ban elsüllyesztett Viribus Unitisről számos archív fotót tartalmaz az oldal, de az igazán lenyűgözőek a renderek. Mint például ez itt lent.

Viribus Unitis

A hajóosztály egy másik tagjáról szoktunk/szoktak sokat beszélni, a Szent Istvánról. Mégiscsak égőbb, ha az első szentünket egy torpedón ülő olasz elsüllyeszti.

Elítélték a kisvárosi wardrivert

Nyáron fogtak először wardrivert Magyarországon: a laptopozó srácra a lakók hívták ki a rendőrséget. Az ügyben most hozott ítéletet az illetékes szegedi bíróság, és “tulajdon elleni szabálysértésért” figyelmeztetették az elkövetetőt. Az okozott kár kilenc forint volt: a srác egy forgalomkorlátos wifi-kapcsolatot csapolt meg, és nem próbálta megvédeni magát.

Bővebben az [origo] Techbázison.

Nálunk ugyan nincs precedensjog, de mivel ez az első, van némi súlya az ítéletnek. A wardriving bűn. Vagy csak a bíróság töketlen?

A világ legrosszabb filmje Dobó Katával

A jó nevű Ostrana Entertainment által 100 ezer dollárból összedobott Broken Sky egy posztapokaliptikus sci-fi, ahol a Hugyetz Lajos kickbox világbajnok alakította diktátor, bizonyos Golhard terrorizálja a jónépet, mígnem egy zen harcművész, Ben David útját nem állja. A trailer alapján kiváló full kontaktos harcjelenetekre, különleges drámai feszültségre és pazar látványra számíthatnak a műfaj szerelmesei illetve Dobó Kata rajongói.

(A bejegyzés szerzője most hosszan üvölt magában, és nem hiszi el, hogy ez a film tényleg létezik, de lehet, hogy csak azért, mert nincs edzésben, és egy ideje leszokott a videotékáról és a D-filmekről.)

Forrás: Geekblog. (Köszönet érte.)

Miről mesél a fotód az iWiW-en?

Különálló testrész, leggyakrabban az egyik szem -> Kövér. De mint az állat.

Régi alapvetés: aki háromnál több képet tesz fel magáról az iWiW-re, az d*gni szeretne. (Vagy nem talált még alkalmasabb fotótárhelyet…)

Nem új, de még nem emlékeztünk meg róla: a közelmúltban készült két remek táblázat ahhoz, hogy megtudjuk a valóságot a szociális hálós-rendszerbe feltöltött fotókkal kapcsolatban.

(via iWiW@Blogter)

Tomcat égette be az Y-tervet

… avagy ami a Híradóból kimaradt:

A szónok teátrálisan meglengette a szépen dekorált borítékot.
– Cselekedjünk? Bontsam fel a borítékot? – Igeeeeeen!! A szú percegését is hallani lehetett ezeréves hazánk korhadó fatörzsében, míg a boríték végre felnyílt, és büszkén felmutatták nekünk a tartalmát. Tizenhárom újabb borítékot!

Polgár Tamás szokásához híven ott volt a mai kormányellenes tüntetésen, és szokásától némileg eltérően rendkívül olvasmányos, szórakoztató és tanulságos módon számolt be az – ismét – abszurdba hajló eseményekről.

Vörös csillag, ignoráns rendőrség, béna szkinhedek tiszta cipőfűzőben, Kádárt idéző dísztribün-jelenet, beégetett forradalmárok, kiábrándult szerző, Magyarország radikális alulnézetből – vagyis sok minden van. Permalink, mint olyan, azt nincs, de a 2007. szeptember 17-i írást ajánlom olvasóink figyelmébe.

Megjegyzés: A miafene.hu politikai és világnézeti kérdésekben nem kíván állást foglalni, és elhatárolódik mindenféle törvény- vagy jogszabálysértő, vagy arra buzdító megmozdulástól. – a szerk.