Kellett, hogy létezzen egy olyan gazdaságmodell, amiben valóban, fizikailag el lehetett zárni a pénzcsapot. A világ lenne szegényebb, ha nem lenne ilyen. Aki eddig aggódott, megnyugodhat: létezik, 1949-ben egy Bill Phillips nevű közgazdász rakta össze és MONIAC-nak hívják. Az eredeti masinát egy Lanchester bombázóból kiszerelt pumpa hajtotta, és a brit gazdaságot modellezte.
A Wikipédia szerint később készültek hidraulikus gazdasági számítógépek - ízlelgessük egy kicsit a szót - több egyetemnek, és a közvélekedés úgy tartja, hogy a Ford és a Guatemalai Nemzeti Banki is vett ilyen gépeket.
Fuchs Péter, aki felhívta a figyelmünket erre a csodára, úgy tudja, hogy van valahol Magyarországon is egy helyi építésű MONIAC, viszont sem ő, sem mi nem talált erre utaló nyomot. Ha hallottál róla, neadj isten a te egyemeden van, jelentkezz!
Pár percig ezelőtt azt hittem, hogy az a szerencsés, aki megnyeri a lottóötöst, aki elásott kincset talál, vagy aki Kittemberger Kálmánnak, Széchenyi Zsigmondnak vagy Germanus Gyulának - a sorrend lényegtelen - születik. A lenti videót megnézve azonban rájöttem, hogy az is igazi mocskos mázlinak számít, ha az emberre nem esik rá egy felboruló raliautó, nem szakad rá a mennyezet. Válogatás a világ legszerencsésebb embereiből - Olsen banda included:
A YouTube-on egyébként hatalmas mennyiségű szerencsésember-videót lehet találni. Érdekes lenne végignézni, hogy melyik szerkesztő mit gondol mázlinak. Még úgy is izgalmas a kérdés, hogy ha tudjuk, hogy vannak abszolút felvehetetlen nagyon jó dolgok. Ilyen például Kittembergernek születni.
A Crosley Revolution lemezjátszó első ránézésre legalább tíz-tizetnöt tabut megsért - kezdve azzal, hogy ‘tejóisten, hogy néz ez ki’ - de ettől még érdekes darab marad. A kütyüt működéséhez hat ceruzaelem kell, a tányér szíjhajtásos, a tűről és a pickupról valójában semmit sem tudunk. Ha nincs benne lemez, akkor szállítható méretűre hajtogatható, lehet például piknikezni vinni egy remek Komár Laci LP-vel.
A kütyü viszi a 33 és egyharmados valamint a 45 fordulatos lemezeket is. Ráadásul még digitalizálni is lehet vele USB-n keresztül, ha az ember Windows-t vagy OS X-et használ.
Programajánlatunk van vasárnap estére, remek. A Tilos rádió Roadmovie című műsorában Mesterházy Lili és Varga Feri kollégánk - na jó, csak a fene kétharmadának kollégája - fognak olyan számokat játszani, amik bár égők, szeretik őket. Feriről egészen biztosan tudom, hogy nem viccel, saját két szememmel láttam, ahogy Tátrai Band dalok beszerzésébe kezdett.
Az adás - élőben itt 18:40-kor kezdődik vasárnap este, később meg lesz felvétel is, de az nyilván csalás. Gentlemen, tune your radios!
(Az írásba a Flock of Seagulls I Ran című számát raktam be. A műsorban várhatóan nem fog elhangzani, de tök jó.)
Nem tudtam ellenállni a Google frissen bejelentett ‘Csinálj te is Search Story-t’ játékának, videósítottam egy régen ismet történet elejét. Félúton ébredtem rá, hogy sokkal nagyobb lehetőségek is vannak ebben, kezdve például a valóban keresésre épülő történetek guglisításával. Battlestar Galactica? Melki Adso kalandjai? Ezzel a lendülettel át is adnám a stafétát nektek, kommentbe jöhetnek az ötletek vagy a kész videók linkjei.
A Kockafej annyira, de annyira jót talált, hogy át kell vennük tőlük. Matthew Lyons munkáiról van szó, aki egy pofátlanul - már kaphat legálisan sört az Államokban, de nem rég - fiatal, és iszonyat jól rajzoló grafikus. A szó jó értelmében retrós, sosevoltjövős dolgokat csinál, amiket szívesen látnék a falamon.
Igen, a lekerekített pályafenéken túl az elemeknek súlya is van, gyorsulnak és pattognak is. Arra mondjuk még nem sikerült rájönnöm, hogy vajon bele van-e kódolva a Tetris szabálya, hogy szerezhetsz-e pontot ha sikerül egy teljes vízszintes vonalat kiraknod, de dolgozom az ügyön.
Matt Blaze, a Crypto.com tulajdonosa ruházott be a fenti Nagra SNST felvevőre, ami két ceruzaelemmel megetetve mintegy hat órán keresztül volt képes dolgozni az ügynökök zsebében, vagy épp a megfigyelt lakásban elrejtve. A készülék nagyjából két iPod méretű, a kézzel visszatekerhető - ez mekkora! - szalagra két órányi kristálytiszta felvételt tud rögzíteni.
Blaze a Missouri Autópályarendőrség egy példányát szerezte meg, amihez járt egy remek rejtett mikrofonnal készült felvétel. A kütyüt 1996-ig használták drog nyomozásoknál, az utolsó rajta hagyott szalagon is az hallható, hogy az informátor hosszasan vezet, hogy aztán megpróbáljon methet vásárolni.
Zárójelben jegyezzük meg, hogy Matt Blaze fotója egy Sinar P kamerával készült, ami legalább annyira érdekes, mint maga a Nagra felvevő. Csak címszavakban: évtizedek óta gyártott rendszerkamera-család, digitális hátfalak, óriási felbontás, brutális lencsék.
Hozzáadott érték