Induljon a fraktál!

Még nem vagyok túl az első, elragadtatással teli sokkon, és a post írása közben is ismerkedem a Kockaéder együttes repertoárjával. Így hadd idézzem először az együttes honlapját. Kezdetnek egy kis kronológia.

2009. március 12., Gyula, XVIII. Nemzetközi Magyar Matematikaverseny. Két barát a józanság és a tökjózanság határán megzenésíti a Ptolemaiosz-tételt. Felmerül egy énekes csapat, név szerint a Kockaéder gondolata. 2009. június 23., Balatonberény, matematika tábor. A két barát kiegészül további három fővel. Így néhány énekelni vágyó (de nem tudó) fiatal hivatalosan is megalapítja a Kockaédert, mely – terveik szerint – meghódítja a tábort, a YouTube-ot, a teljes internetes társadalmat, a világot (na jó, csak vicc)! A stílus teljesen egyedi, a lelkesedés is megvan, a siker garantált. Lenne, de a célközönség nagyon szűk. Minket ez nem zavar, bátran – vagy éppen bátortalanul – énekelünk a matematika szépségeiről. Mi vagyunk a matematikusok modern generációja!

A csapat ars poeticáját sem tudnám frappánsabban megfogalmazni, mint maguk az alkotók.

A Kockaéder zenei formáció azzal a céllal jött létre, hogy megszerettesse a matematikát azzal a generációval, amelyik arra nem kimondottan fogékony. Megpróbáljuk egy számukra népszerűbb médiumon keresztül bemutatni a matematika csodálatos világát!

Mindez persze csak vicc, teszik hozzá az alkotók, de persze éppen attól jó. Szerintem simán Nagyszínpad, kár, hogy fellépéseket nem terveznek. (Vagy…?)

Mindegy is, daloljuk inkább együtt!

Csak egy lánctört, mit számolgattam én, Rekurzív volt még az elején, Kifejeztem az n. tagot, De ez választ nem hozott…

Még több infó a Kockaéder honlapján, örök hála a frontembernek, Pálinkás Istvánnak, aki maga küldte el nekünk.

Kapcsolódó bejegyzések

2 Responses to “Induljon a fraktál!”


  1. 1 _akos

    Ide vág a Jurij zenekar Konvergens című száma, mely sztem fenomenális

  2. 2 Korts

    én mondtam, gazs, hogy tegyed ki háromhónappalezelőtt, de neeeeeem, nem hallgatsz öcsédre

Leave a Reply





Rodney's Search Widget plugged in.