Nem-tizennégyéveskiscsajként leküzdhetetlen hendikeppel indulunk, amikor a Twilight franchise-ról kell véleményt alkotnunk: a bonyodalomtől, sőt úgy általában, cselekménytől fájdalmasan mentes történetnél már csak a párbeszédek1 rosszabbak, a vámpírok teljesen vérszegények (há!), Edward pedig, akinek elvileg sármos és vonzó és egy-nézésre-elolvadok-tőle kéne lennie, leginkább úgy néz ki, mint aki száz éve nem aludt egy jót és már mocskosul elege van abból, hogy még mindig gimnáziumba kell járnia.
Plusz ha hozzávesszük, hogy mennyire butus kis fruska a főhősnőnk, aki még külön örül az utána leskelődő, egészen pszichopatán viselkedő vámpírsrácnak, egyáltalán nem lepődünk meg azon, mennyire nem tud mit kezdeni a vámpírokkal, azon túl, hogy róluk ábrándozik (!). Igazi karakterekre lenne szükség, akik pontosan tudják, hogyan lehet eljutni a vámpír szívéhez: jókora hegyes karóval. Buffy, ments meg a csillogómellkasú vámpíroktól!
-
szerkesztőségünk, a popkultúra fárosza, csak a filmváltozatot nézte meg, és már így is bőven úgy érezzük, hogy túl sok időt töltöttünk a jelenséggel. ↩
Elküldés
Hozzászólás 
Hozzászólás RSS
Trackback Address
Hát, szóval… no…
Én az első könyvet olvastam félig, cserébe láttam két évad Buffyt.
A kettő közötti különbség, hogy a Buffy őszintén vicces. A Twilight pedig amolyan kínombansírvaröhögős, és átkozottul nem a romantikus módon.
Csak én látom úgy, de Lugosi Béla és Max Schreck óta a vámpírok egyre szebbek… és egyre szánalmasabbak?
jaj vámpírokat ne! Inkább farkasembereket, vagy halhatatlanokat. Az Alkonyattól pirkadatig óta nem tudom komolyan venni őket.