Szétbontják a világ leggyorsabb tengeralattjáróját. Az Art of Warból tudtuk meg, hogy szétszerelés vár az oroszok által Projekt 661 Ancharnak és NATO által Papának elnevezett osztály egyetlen tagjára, a K-222-esre.
A Papa osztály tartja a tengeralattjárók sebességrekordját, az 1969 szilveszterén átadott - és akkor még valamiért K-162-nek hívott - gép 82,7 kilométer/órával tudott víz alatt haladni. Igaz, a nagy rohanásban hihetetlenül hangossá és kényelmetlenné vált a hajó, illetve rongálódott a hajótest rendesen, de ez a rekord tényén nem változtat. A Russia Today szerint K-222-est legénysége Aranyhalnak hívta egyrészt a sebesség, másrészt a csillagászati fenntartási költség miatt.

A hajó egyik reaktora 1980-ban tisztázatlan körülmények között megsérült, azóta várja sorsát. A K-222-est a szeverodvinszki Sevmash hajóüzemben fogják feldarabolni, mert ez az egyetlen hely, ahol meg tudnak birkózni a titánból készült hajótesttel. A szétszedésről szóló legutolsó 2005-ös Bellona információk szerint az a berendezés is hiányzik, amivel a hajóból a fűtőelemeket ki lehet emelni. A jóisten se tudja, hogy újragyártották-e azóta.
A Sevmash üzemben egyébként is érdemes Goolge Mapsen szétnézni, egy jótét lélek bejelölgette az ott pihenő érdekességeket. Az igazán érdeklődők pedig a Papa osztály fejlesztéseit megöröklő Alfa tengeralattjárókról - ilyenekkel kergetőzött Sean Connery által alakított Marko Ramius a Vadászat a Vörös Októberrében - is találhatnak egy hasonló műsort a Sicqnus nevű felhasználó videói között.
Mindig rá kell jöjjek, hogy hajókat meghalni látni szomorú.

Elküldés
Hozzászólás
Hozzászólás RSS
Trackback Address

Nagyon jó a tengeralatjáró.