Jégtörő a világ végén

a képet a shunya.net-ről vettük kölcsönEz a piros fekete, mosolygó szájú csoda a képen a Yamal. A név nyenyecül - keblemre, tesó! - a világ végét/szélét jelenti, ahol ugye egyesek szerint a vizek lefolynak, illetve jól lenézve lehet látni a teknős hátán álló elefántokat. Eddig a mellékszál.

A hajót két atomreaktor hajtja, ami elsőre extrának tűnt, aztán kiderült, hogy a Lenin jégtörőbe három reaktor jutott, amiből az egyik 67-ben elromlott, úgyhogy bebetonozták és behajigálták a tengerbe Novaja Zemljánál, mert annak már akkorra úgyis mindegy volt. A fenti kidobásos manőver után nem sokkal a Lenin többi reaktorát is lecserélték, de előtte még egy szivárgási pontot keresve letörték róla a sugárzásvédelmet pöröllyel, írja a Wikipédia. Eddig a második mellékszál.

A Yamal két reaktora által meghajtott generátorok 75 000 lóerőt adnak le, a hajó végsebessége 44 kilométer/óra (22 csomó), de általában 36-tal csordogálva töri a jeget. A hajótest dupla falakkal rendelkezik, a legvastagabb pontján, az orrnál 48 centi vastag, minden más ponton, ahol a hajótest jéggel találkozhat 48 milliméteres vastag acélból készült, a kisebb igénybevételnek kitett részek csupán 2,5 centi vastagok. A jégtörést gyorsítja, hogy a vízvonal alatti turbináiból légbuborékokat tud juttatni a jégtáblák alá valami iszonyat nagy sebességgel. Ugyanezek a turbinák a kormányzást is képesek segíteni.

A Yamal az északi hajózási utak tisztán tartása helyett sétahajóként üzemel, az Északi Sarkot lehet vele meglátogatni potom huszonkétezer dollár kifizetése után. Az árban sima kabin, étkezés, jegesmedve és folklórprogram is található, ahogy az a lenti videón is látható.

És a poén, állítólag csak északon használható a Yamal, mert a reaktorok hűtését nem lehet megoldani a melegebb Egyenlítő környéki vizeken, így nem lehet lejuttatni a hajót.

(A fenti képet a shunya.net-ről kölcsönöztük, van még egy teljes galériájuk az Északi Sarkról.)

Kapcsolódó bejegyzések

3 Responses to “Jégtörő a világ végén”


  1. 1 Fülöp Nagy László

    Sajnos én csak a Dunán voltam jégtörő hajón, szerencsés ember az aki
    ezen a hajón szolgálhat. Minden tiszteletem amit tesznek a hajózó út
    biztositásáért ilyen körülmények közt. Csak igy tovább fiúk.

  2. 2 porolyke

    Leninen két atom reaktor volt, ami gőzt szolgáltatott négy Kirov turbinának, amik három generátort hajtottak, amik villanyt biztosítottak három villanymotor szettnek.
    ‘65-ben, amikor az elhasznált fűtőanyagot cserélni akarták, leszedték a hűtést, ettől megolvadt a bent maradt üzemanyag, amire a kirakodáskor jöttek rá, így az egészet kidobták úgy ahogy van.

  1. 1 Tárcsa tárcsa hátán | miafene

Leave a Reply





Rodney's Search Widget plugged in.