A szenzációs címért én kérek elnézést, a képen szereplő úr nem volt véresszájú tömeggyilkos, valószínűleg még a lovaglónadrág sem állt rajta jól. Ehelyett archeológusként a Szent Grál megszállotja volt, aki jó ötletnek tartotta a kelyhet a Parszifál alapján megtalálni.

Rahn 1933-ban írt egy könyvet az albigens mozgalomról, feltételezve, hogy ezek a szerencsétlen kiirtott eretnekeknek tudomásuk volt a Grál hollétéről. A könyv által lenyűgözött Himmler megkereste a szerzőt, ígért neki fűt és fát, aminek hatására ő eladta lelkét, belépett az SS-be, és további könyvekben spekulált a kehely hollétéről. 1939-re megjárta őrként Dachaut, rájött, hogy mibe tenyerelt bele, meg hogy “az árja nem járja”, úgyhogy kilépett az SS-ből, és az ennek alkalmával felkínált lehetősséggel élve öngyilkos lett.

Leegyszerűsítve ennyi. A Telegraph pár nappal ezelőtti cikke még megemlíti, hogy Rahn egyébként zsidó származású volt és meleg, de ez szinte már csak hab a torára. A sztori inkább az ostor és kalap nélküli fantasztáról szól, aki egy alternatív jelenben a mozivászonról mosolyog a nézőre.

• Telegraph: The original Indiana Jones: Otto Rahn and the temple of doom
• A Wikipédia Rahn szócikke

A történet kevésbé náci-romantikus háttere Benedek tollából

A mai értelemben vett nemzeti identitást a 19.-20. századig az egyes uralkodó családok képviselték. Ezek hatalomból kiszorulásával ezen szerepüket elsősorban a különböző legendák és mítoszok vehették át.

Ezek a legendák azonban a náci gondolkodásban kissé problémásak voltak, hiszen a germán hősök jellemzően “helyiek” voltak, míg a hatalmon lévők globálisan gondolkodtak. Maradtak tehát nagyobb, ismertebb germán mondakörök (és az érthető okokból nem preferált egyházi figurák). Ezek legtöbbje azonban Európa szívében játszódott, voltak bennük jók és rosszak, de a szereplők mindegyike helyi volt… nem nagyon lehetett nemzeti öntudatot vagy harcokat találni bennük.

Az Arthur legenda azonban eltért ettől; története elsősorban egy faji/nemzeti alapú háborút és árja hősöket ír le. A mondakör történelmi hátterének felderítése tehát rendkívül fontos volt a náci ideológia történelmi igazolásának szempontjából.

Márpedig a legendakör ilyen kutatásának legismertebb figurája Otto Rahn volt… nem véletlen, hogy a náci vezetés szerette volna a soraiban látni. Rahn így fura helyzetbe került… a lehetőség csábító, mivel egyrészt munkásságát végre elismerik, másrészt anyagilag támogatják. Ez óriási lehetőség számára, viszont a lelke mélyén tudós ember volt… nem szerette ha befolyásolják. Így elég lehetetlen helyzetbe került.